Első Fejezet

Sziasztok! Itt az első fejezet, remélem elnyeri a tetszéseteket!
Hihetetlen, hogy már két ember is rendszeres olvasója a blognak!
Köszönöm!
Jó olvasást és remélem visszatértek a következő részre is!
Ölel titeket: Csenge K.

Első Fejezet - Mínusz első nap

- Biztosan elraktál mindent? Mi van, ha valamit itthon hagysz?

- Öhm, szerintem ez nem fog előfordulni- nézek végig a táskahalmon, amit mind vinnem kell magammal.

- Nagyon vigyázz magadra! És ne felejtsd

- Tudom, tudom. A torna- vágok anya szavába.

- Lilly ez nagyon fontos!

- Tisztában vagyok vele- forgatom meg a szemeimet.

Az egész fesztivált megelőző hét nagyon sűrűn telt. Folyamatos konzultációk a dokival és kisebb nagyobb párharcok, amik természetesen anya és apa között folytak. Mehetek, nem mehetek, mert, jó talán még is elengedhetjük, de mi van, ha, oké talán elmehet, pár feltétellel. Ez a kisebb eszmecsere zajlott le minden nap vacsora közben. Ahol én is ott voltam, mégis úgy beszéltek rólam, minta ott sem lennék. Visszatérve az előkészületekre, minden nap reggel kilenc órakor a kórházban ültem és vártam, hogy bemehessek a szokásos fizioterápiára. Persze tudom, hogy ez a legkevesebb amit én tehetek azért, hogy egy hétre elmehessek a fesztiválra. Igazából amikor erre az egy hétre gondolok, tudom, hogy életem legjobb hete lesz és csak remélem, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. Persze azért a nap egyes részeiben foglalkoznom kell a szervezéssel és a pakolással, de ez a legkevesebb, hisz ingyen bemehetek a koncertekre.

- Lilly Maisie Walsh! Figyelsz egyáltalán?

- Hm?- fordulok anya felé, aki dühös pillantásokat vet rám.

- Azt kérdeztem elraktad a tartalék telefontöltőket? És az igazolványokat? Esőkabát? Gyógyszer? Cipő?

- Anya, elég! Mindent elraktam!

- Hát rendben- sóhajt, felkapja a táskámat és az egyik bőröndömet, majd a kocsihoz viszi őket. Én is követem, a legkönnyebb táskákat viszem, bedobom őket a csomagtartóba.

- Vigyázz magadra!- mondja anya, majd szorosan megölel.

- Rendben- mondom alig hallhatóan, majd egy puszit nyom a homlokomra és beszállok apa mellé a kocsiba.

Pár perccel később elindulunk, a kocsiból integetek anyának, egészen addig amíg ki nem kanyarodunk az utcánkból.

- Szóval- halkítja le apa a rádiót, mikor meglátja a hatalmas plakátot, amin a fesztiválra érkezőknek szánt üdvözlőszöveg díszeleg.- Ideje, hogy beszélgessünk.

- Erre semmi szükség- rázom hevesen a fejem.- Tizenhét éves vagyok!

- És lány. És fesztiválozni mész.

- Dolgozni- javítom ki.

- És nem utolsó sorban komoly betegséged van- teszi fel a pontot az i-re.- Úgy hiszem van pár dolog, amitől óva kell intselek.

- Ahogy gondolod- vonok vállat.

- Nincs semmilyen drog! Nincs pia! Mindig nálad van a telefonod!

- Igenis értettem!- bólintok.

- Épségben akarlak hazahozni- mondja, majd leparkol és kiszáll a kocsiból.

A regisztrációs kapuig segít elcipelni a táskáimat, majd megölel és a kocsi felé indul.

- Érezd jól magad és vigyázz magadra!

- Oké- motyogom, majd a regisztrációs kapuhoz igyekszem.

Kemény fél óra álldogálás után végre bekerültem a fesztivál területére, majd elfoglaltam a szállásomat. Vagyis.. a lakókocsit, amit egy emberrel fogok megosztani.

- Sajnálom, hogy késtem!- lép be egy barna hajú lány a lakókocsiba, vagy inkább betör.

- Nem, öö, nem késtél el sehonnan- mondom furcsán.

- Tényleg? Ó, micsoda megkönnyebbülés! Kint a regisztrációnál úgy pillantottak rám, mintha meg akarnának ölni.

- Egész nap abban a meleg sátorban ülnek. Szerintem már elegük van az egész fesztiválból. Pedig még el sem kezdődött- mondom nevetve.

- Ó, egyébként Loren Murphy vagyok- mosolyog.

- Tudom, ki van írva az ajtóra- mondom, mire az ajtóhoz rohan és ellenőrzi valóban ki van-e írva a neve.

- Jé! Hát hogy lehet, hogy nem láttam?

- Hm, azt hiszem már tudom miért voltak dühösek a szervezők- motyogom halkan, amit szerencsére Loren meg sem hall.

- Te Lil, hány óra van?

- Lilly. És fél nyolc.

- Nekem Lil leszel- jelenti ki, majd ismét az ajtóhoz lép.- Gyere!- int, majd kitárja az ajtót.

- Mégis hova?

- Hát ki! Nem gondoltad, hogy itt fogunk ülni egész éjjel a lakókocsiban?- vonja fel szemöldökét, majd csettint és szó szerint kirángat a kocsiból.

- És mégis mit akarsz csinálni?- tárom szét karjaim.

- Ismerkedni! Gyerünk már Lil!Holnap itt a nulladik nap!

- Hurrá!

Próbálok lelkesedni, de rá kell jönnöm, hogy én korántsem vagyok olyan, mint Loren. Sosem voltam még fesztiválon, sőt mindennapjaimban szinte sosem hagytam el a házat. Talán csak a közeli boltig mentem el kéthetente egyszer. Szóval nem mondanám, hogy az a fajta lány vagyok, aki imád kimozdulni otthonról, aki minden nyarát fesztiválokon tölti és hatalmas bulikat szervez. Sajnálom, de én pontosan az a típusú lány vagyok, akiről szinte minden könyv szól. A magányos farkas, aki egész nap otthon gubbaszt depresszióba esve, könyveket olvas és néha filmeket néz. Váltig állítom, hogy átlagos vagyok. Nincs olyan ember meg tudja ezt cáfolni. Még Loren Murphy sem. Senki.

- Hé Walsh! Te jössz!- löki meg vállam Loren. A tűzre bámulok, majd körbepillantok a társaságon. Mindenki mosolyogva néz rám és várja, hogy végre megszólaljak.

- Öö, nos. Lilly Walsh vagyok. Ömm, nem is tudom mit mondjak. Hát, szeretek olvasni. Zenét hallgatni.Igazából nincs bennem semmi érdekes- rázom meg a fejem.- Jobb, ha haladunk.

- Miért jöttél?- kérdi a velem szemben ülő lány, majd belekortyol a sörébe és a kezével letörli a száját.

- Tessék? Ömm, azért, mert szerintem ez elég jó buli- erőltetek a fejemre egy idióta mosolyt.

- Aha. Elég jó- mondja mogorván.

- És te miért jöttél?- kérdezek vissza kedvesen.

- Én? Ó, a pia miatt! Na meg az ingyen jegy miatt!- mondja, majd feltartja sörösüvegét és lehúzza az üveg maradék tartalmát.

- Hm, jó indok- mosolygok.

- Valóban- mondja mogorván.

Loren oldalba bökött, majd felállt a tűztől.

- Sajnálom lányok, most mennünk kell- ásít egy nagyot, majd nyújtózik egyet.

- Milyen kár- mondja unottan a sörös lány.

- Hát, majd holnap- int Loren, majd mind a ketten sebes léptekkel visszaindulunk a lakókocsihoz.

- Azt hiszem rossz társaságot fogtunk ki így kezdésnek- állapítja meg Loren.

- Úgy gondolod?- vonom fel mérgesen a szemöldököm.

- Én sem ismertem őket!- emeli fel védekezésképpen kezeit.

- Ah, mindegy- legyintek.- Hol a kulcs?- kérdem.

Loren a zsebeiben turkál, leveszi a cipőjét, átkutatja a haját (????) és végül a melltartóját.

- A fenébe! Otthagytam a tábortűznél!- csap a homlokára.

- Az isten szerelmére!- csattanok fel, majd dühösen visszaindulok a tűzhöz.

- Mit csinálsz?- kiált utánam.

- Megkeresem a kulcsot!- válaszolok mogorván, majd hátra sem pillantva a sörös lány sátrához megyek.